Az első hajnali MMT-s futásom, avagy ébredés a csigaházból

A ma hajnali aszfalt kör volt az első alkalom, hogy részt vettem az eseményen, pedig FőHiéna és NedyBali Kicsimje Karcsi már több alkalommal is invitált. Én azonban mindig ellenálltam. A mai részvétel is a véletlen műve, bár véletlenek márpedig nincsenek. Legalábbis az én életfelfogásomban semmiképp. Így Balival a megbeszélt időben 4:35-kor elindultunk otthonról a Tüskésrétre, a tervek szerint oda-vissza futottunk volna + kint 3 karikát, ez így 19 kili. De az Engelen ott állt Bali Kicsimje, aki mondta mindjárt érkezik Mr. Hiéna, így mi nem megyünk már a Tüskésre… Aztán érkezett Nelli és a többiek. Belém meg a szorongás, a félelem, a görcs, és a stressz, hogy fogom én VELÜK tartani a tempót? Mindenestre próbáltam nyugtatni magam, hogy kezemben egy erős izókeverék, zsebemben KB 50 kilire elég só tabletta és egy gél, szóval max eszem-iszom aztán valahogy túlélek. Megindultunk. Összeszokott csapatról lévén szó, természetesen azonnal elkezdődött a sztorizgatás, én szedtem a lábaim szorgosan, leplezve izgatottságom szép csendben, nem szóltam csak figyeltem befelé. A tempó egész kellemes volt, jól esett, így kezdtem megnyugodni, hogy ha ez így marad talán elég lesz a nálam lévő túlélőkészlet a Tettyéig, onnan meg valahogy legurulok hazáig. Odaértünk a Búza térhez, ahol újabb csapattársak csatlakoztak. 5 óra 10 perc környékén jártunk a Széchenyi térnél. Mindig megérint az ébredező város szele, annyira meghitt és békés még ilyenkor. A Szliven után aztán még csatlakoztak hozzánk, így már több mint 10en szeltük Pécs utcáit a hajnali sötétségben. A nap már bújt elő, amikor felértünk a Bálicsin, és én azon kaptam magam, hogy még nem kellett utántöltenem, csak pár kortyot ittam. Így ezt most pótoltam, nehogy görcsöt kapjak közel 10 km után. Közben többen előrementek, volt, aki leszakadt, de a nagyobb kereszteződéseknél mindig bevártuk egymást. Természetesen az elmaradhatatlan fénykép is elkészült, majd megindultunk a Tettye irányába, ahol egy ébredező járókelő legnagyobb élményét szolgáltathattuk a napjában. Meglepődöttségét nem is próbálta leplezni, amikor tizenvalahány egyenruhás futó szaladt el mellette, kicsúszott a száján, hogy „Ez meg mi a f.sz?” Elég mókás volt ezt így hallani, hajnali 5:50 tájékán. Hát ez a Mecsek! Ennyi.

Aztán a Havihegy után már megkezdtünk szétválni, hiszen mindenki rohan dolgozni. Szóval jelentem túléltem, só tabletta és gél nélkül is! Köszönöm az élményt, nagyon jól éreztem magam. Örülök, hogy így alakult, és hogy veletek futhattam ma reggel a Tüskésrét helyett.
És hogy eddig miért nem mentem a közösségi futásokra? Mert nem mertem. Mert tele rakom a fejem korlátokkal, hogy én nem vagyok elég jó, nekem ez nem menne, várni kellene rám, csak szégyent hoznék magamra stb.… Pedig tegnap is bebizonyosodott, hogy jobb közösségben futni, ugyanis akkor, ha nem a Cilivel megyek, tuti, hogy 300 méter után visszafordulok. Mert már az elején elkezdett fájni és én bizony szeretek komfortzónán belül lenni. Ami sajnos sokszor gátat szab a fejlődésemnek is. A tegnapi és a mai futásból sokat tanultam, elsősorban a közösség pozitív energiájáról, mikor a hajnali, számomra hűvös sötétben azon gondolkoztam, miért nem épp a bal oldalamra fordulok át a pihe-puha ágyikóban, ahelyett, hogy a Bálicsin próbálom magam felküzdeni…

Szóval tényleg jó dolog társaságban futni, köszönöm mindenkinek, akivel eddig futhattam! Még találkozunk..