Sár Cecília – Nomen est omen avagy miért éppen terepfutás

Sosem voltam igazán otthonülő típus, régen pingpongoztam és mindig is nagyon szerettem kirándulni, túrázni. Erdő mellett nőttem fel a Zselicben. Futni viszont már jócskán középkorúként, főleg hiúságból kezdtem el. Néhány hónap alatt leolvadtak a felesleges kilók, az erőnlétem is jobb lett, de közben az életem részévé lett a mindennapos mozgás. Az első 1-2 évben nem mentem többet napi 5-6 kilométernél. 2010-ben futottam az első és eddig utolsó aszfaltos félmaratonomat is. Onnantól nagyon hamar terepre váltottam. Akkor még korántsem volt ilyen népszerű a terepfutás, de a túrákon rendszeresen találkoztam a mecseki fiúkkal, akik már futva teljesítették - persze - a leghosszabb távokat.

Baranyai Dóri barátnőmmel is ebben az időszakban ismerkedtem meg és mi is egyre gyakrabban vágtunk neki futva az erdőnek. 2012 egy fontos vízválasztó volt, legalább is a távok és szintek tekintetében. Meg szó szerint is. Ekkor mertem először nevezni a Mátrabérc Trail-re. Az volt a saját feltételem, hogy előtte februárban végig tudjam csinálni a Mecsek Lefagysz 48 km-es távját. Sikerült, de ilyen extrém körülményekben azóta sem volt sokszor részem. Aztán a kihívások egyre nőttek, én meg nem szaladtam el előlük. Itthon is rendszeresen indulok versenyeken és teljesítménytúrákon, igyekszem minél több helyre eljutni. Az első nagy külföldi versenyem 2014-ben a CCC volt (az UTMB 101 km-es résztávja, 6100 m szinttel).

Zugspitz Ultra Trail 2016

Hazudnék, ha azt mondanám, minden percét élveztem, mert a végére nagyon elfáradtam és az utolsó hegy felőrölt. Ezzel együtt, az egész út a szépségével, nehézségével együtt olyan óriási élményt adott, hogy azóta minden évben elindulok legalább egy ilyen alpesi versenyen (2015 Lavaredo Ultra Trail, 119 km, 5700 m D+; 2016 Eiger Ultra Trail, 101 km, 6700 m D+). Természetesen az eredmények is nagy motivációt adnak (CCC korcsoport 4. hely, Lavaredo abszolút női 30. hely, Eiger korcsoport 2. hely), de nem ez az elsődleges, csak ezért vagy emiatt nem lehet csinálni. A mindennapi élmények adnak erőt ahhoz, hogy újra és újra nekiinduljak. Fantasztikus társaság jött össze a Mecsek Maraton Team-ben, úgy érzem, kölcsönösen inspiráljuk egymást. Szeretem a közösségi edzéseket, jó a csapattársakkal találkozni, beszélgetni, de gyakran járok egyedül is.

Mátrabérc Trail 2015

Megpróbáltam kicsit összeszedni, hogy nekem mik ezek az élmények és mit jelent a terepfutás.

- Teljes kikapcsolódás és feltöltődés. A hétköznapi problémáimtól teljesen el tudok szakadni amíg futok.

- Szeretem az erdőt. Nyugalom és békesség. Még akkor is, ha a mellettem lévő bokorból megugrik egy róka vagy vaddisznó.

- Újra és újra rácsodálkozom, hogy Magyarországnak micsoda gyönyörű tájai vannak. Rengeteg olyan részt fedeztem fel, ahol korábban soha nem jártam. Aztán megpróbálom ezekre a helyekre a családomat is elcipelni.

Fejben dől el!

- Szabadság. Szinte soha nem futok egymás után ugyanarra, vagy oda-vissza útvonalakat. Bebarangolom a kis ösvényeket vagy a jelöletlen erdészeti utakat. Persze előfordul, hogy egyszer csak semmibe vész az út és akkor lehet árkon-bokron keresztül egy újabb utat keresni.

- Az ember megtapasztalja, hogy a fejében előre felállított akadályokat és korlátokat igenis át lehet lépni, le lehet győzni. Fizikailag és mentálisan is. Nagyon sok olyan helyzet adódott már futás közben, amiről korábban azt gondoltam, hogy ezt nem tudnám megoldani, erre én soha nem leszek képes. És mégis. Csakazértis!!

A csapat