Tóthék az UTH-n

Az egyik fiú gyermek

Tóth Benedek vagyok, 23 éves és jelenleg egy nagyvállalatnál dolgozom Győrben, mérnökként. Az ülő munka mellett fontos, hogy a hétköznapokban mozogjak valamit, ezért én a futást választottam.

A sport mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Egészen az érettségiig versenyszerűen párbaj tőröztem, de ezt sajnos abba kellett hagynom, mert Győrben folytattam az egyetemi tanulmányaimat. Próbáltam egy olyan új sportot választani, amely kapcsolatban van a túrázással és a hegymászással.

A futásaim során mindig jól esett kicsit kikapcsolni az agyam. 2012-ben kezdtem el rendszeresen futni. Először csak 5 km-eket futottam egy, az albérlethez közeli futópályán. Pécsett a bátyám többször rábeszélt, hogy menjek el vele futni, így a Mecseken kipróbáltam a terepfutást is. 2014 tavaszán a bátyámat, Domonkost elkísértem a Mátrabérc Trail versenyére. Ez a verseny a Mátra keleti csücskéből indul és 56 km után ér véget a nyugati csücskében. Nagyon tetszett a verseny hangulata, a táj és maga a kihívás, hogy képes-e az ember ilyen terepen ennyit futni. Mikor a célban a bátyámat vártam, már akkor eldöntöttem, hogy én is szeretnék ilyen hosszú távú versenyeken indulni, ám azonban ehhez nagyon sokat kell még fejlődnöm.

A Domi teljes mértékben támogatta az ötletet és már előre tervezgettük, hogy milyen versenyeken fogunk indulni a 2015-ös évben. Így jött szóba a 2015-ös Mátrabérc Trail, a Salomon Ultra Trail Hungary és a Vértes Terep Maraton.

A felkészülés során számtalanszor tartott velünk édesapánk is, aki egyre nagyobb érdeklődést mutatott a terepfutás iránt. Hétvégenként hármasban futottunk a Mecsek elképesztően szép tájain. Sőt a kisebb távú versenyekre, mint a Mecsek Trail, Csúcstámadás és a Pécs-Harkány együtt neveztünk. A 2015-ös Salomon Ultra Trail Hungary-ra úgy érkeztem, hogy volt már némi tapasztalatom terepfutás terén. Végül az 54 km-s távot sikerült teljesítenem 6 óra alatt. A verseny hangulata teljesen magával ragadott és eldöntöttem, hogy a jövő évi versenyre is nevezek. De sajnos a 2016-os versenyre való felkészülés alatt volt egy csúnya térd sérülésem, ami miatt egy fél évig nem nagyon futhattam 5 km felett. Eldöntöttem, hogy a 2017-es versenyre már ésszel fogok készülni. A felkészülésemben még nagy segítségemre voltak a Mecsek Maraton Team csapattársak. A 2017-es Salomon Ultra Trail Hungary-ra már mindhárman neveztünk. Domi 114km –es Salomon Ultra Trail Hungary-ra, apa a 29,5 km-es Salomon Visegrad Trail-re, én pedig az 54 km-es Salomon Szentendre Trailre neveztem.

A versenyen mindhárman a Mecsek Maraton Team színeiben fogunk indulni. A csapatból többen vannak, akik indulni fognak a versenyen, így velük együtt készülünk. A felkészülés alatt igyekszünk minél több kilométert és szintet a lábunkba tenni, hogy teljesíteni tudjunk. Sajnos azonban egyre kevesebb időm van Pécsre eljutni Győrből, így a szintezést általában a Mosoni-Duna töltés oldalában való föl-le futással szoktam pótolni. Illetve ha hétvégén elutazom, akkor mindig viszem magammal a futószerelésem, és ha van időm rá, akkor edzek. Ilyenkor nem csak a mozgás fontos, hanem az hogy az ember megcsodálja a körülötte lévő természetet és kicsit elfelejtse a hétköznapok gondjait, bajait.

A terepfutást csak ajánlani tudom azoknak, akik rajonganak a természetért és szeretik a kihívásokat.

A másik fiú gyermek

Tóth Domonkos vagyok, 27 éves, 3 gyermek édesapja. Jelenleg fogtechnikusként dolgozom.

Az én történetem 2011-ben kezdődött. Előtte is sportoltam, de ebben az évben keresett meg barátom, Krómy Gábor azzal az ötlettel, hogy nevezzünk be a Nagyatádi Ironman versenyre!? Az ötlet tetszett, így szinte a nulláról fél év alatt kellett felkészülnünk a megmérettetésre. A versenyt sikeresen teljesítettem, annak ellenére, hogy édesapám régi fémvázas versenybringájával tekertem, és a frissítésem nem állt másból, mint kolbászos szendvicsből, meg egy kis szőlőcukorból.

A verseny során megismerkedtem Tímár András - most már – barátommal, aki belevitt a futás, még inkább a terepfutás világába. Először teljesítménytúrákkal kezdtünk (30-40 km), melynek során beleszerettem a terepfutásba, az erdőben megtett útba, utazásba. 

Életem első futóversenye a Pécs-Harkány félmaraton volt, de nem igazán tetszett az aszfalton való rohangálás. Azt hiszem itt jöttem rá, hogy terepfutó vagyok. Ezután jöttek a versenyek szépen sorra: a Mátrabérc Trail, ami az egyik kedvenc versenyem; a Mecsek Trail, ami szerintem a legszebb útvonalon megy keresztül az egész Mecseken, és így tovább. András barátom folyamatosan támogatott, tanítgatott a terepfutás „fortélyaira”. 

Benedek öcsémet először egy Mátrabérc Trail-re hívtam el, a “Jó buli lesz” mondattal. A vége az lett, hogy a tesóm az első versenyen, amin elindultunk jól elvert! Nagyjából fél órát vert Rám. De - talán ennek köszönhetően is - ezután Ő is beleszeretett a terepfutásba, így már közösen futottunk és edzettünk, amikor alkalmunk nyílt rá.

Időközben volt több sérülésem ami miatt a tervezett “Terep100”, ill. a “Kör” nevű megmérettetéseken nem tudtam elindulni.

Életem egyik legnagyobb élménye az Ultra Kék (148 km 4765D+) néven futó verseny volt, ami óriási kihívásnak tűnt (az is volt). Úgy döntöttem benevezek, el is kezdtem a felkészülést. Az edzések során saját szervezésben megfutottam életem első 100 km-ét a Mecseken, teljesen egyedül. Ez adott egy kis magabiztosságot az előttem álló kihíváshoz. Elrajtoltam, András barátom volt a kísérőm, sokat segített abban, hogy a versenyt 26:22:19 alatt teljesíteni tudtam. 

Ezután kezdtem csábítgatni édesapámat a terepfutás felé. Családilag beneveztünk a Mecsek Trailre, ahol végre megvertem Benedek öcsémet. Édesapám is nagyon jó időt futott, így - további motivációként - karácsonyra kapott egy nevezést tőlünk a Budapest Spar Maratonra. Egy éve volt rá, hogy felkészüljön, és büszkén mondhatom, hogy simán vette az akadályt (még meg is lepődtem, hogy milyen könnyen). Édesapám beleszeretett a futásba, már-már azt veszem észre, hogy több futott km-e van, mint nekem. 

A tavalyi évben az UTH hosszú távja sajnos egészségügyi okok miatt meghiúsult, idén remélem teljesül az álmom. Ráadásul családi verseny lesz, hiszen Benedek az 54 km-es távra, édesapánk pedig a 29 km-esre nevezett. 

A futás a hétköznapjaim része lett. Az évek során rájöttem, hogy én olyan versenyző vagyok, aki az utazásért, a megtett útért szeret futni és ez az, ami segített az 50 km-ről átugrani a 100km feletti távokra. Amikor nem megy, mindig eszembe jut,mennyire szeretem az erdőt, mennyire jó érzés ott lenni. Nem számított soha, hogy hányadik leszek, csak az élmény, amit ilyenkor kapok.

Üdvözlettel,

Tóthék