Történt még a nyár végén, hogy egy barátom felhívott telefonon. Ő
amolyan véleményvezér, mai szóval infulancer a társaságban. A mondanivalója
lényege az volt, hogy egy közös ismerősünktől hallott egy kezdeményezésről,
ahol – ha igazán komolyan gondolom a népnevelő gondolataimat – remek alkalom
nyílna arra, hogy szélesebb körben is propagáljam, propagáljuk az egészséges
életmódot, az egészséges táplálkozás, a táplálkozás-mozgás kapcsolatának
fontosságát.
Ez a közös ismerős Fodor Péter volt, aki a környék egyik
meghatározó közétkeztetőjeként is működő Mevid Zrt.-t vezeti. Péterék cége
hagyományteremtő céllal a komlói tankerületbe szervezett egy többállomásos
egészségnapot Komló város általános iskolásai számára. Ehhez keresett külsős résztvevőket is
a program színesítéséhez.
…mert szép dolog, hogy mi itt futosgálunk, meg sportolunk
minden mást is, de vajon mi mindenre tud jó lenni még az a tudás és tapasztalat,
amit ki-ki más-más indíttatásból ezalatt megszerez. Intenzitástól függő
mértékben, de mind sokat tanulunk egészségről, testünkről, táplálkozásról, teljesítményről.
Megismerünk – és ki is próbálunk – újabbnál újabb edzésmódszereket, étrendeket,
recepteket. Mi több! Az egyesületi programokon és a mindennapok során is tapasztalatot
cserélünk ezekről. Valljuk be, hogy legtöbbször csak egymás közt. Ott, ahol
könnyű a téma, egy a vélemény, közös a fősodor: a sport, az egészség, a
fittség.
De vajon elég-e ez? Én anno rendkívül büszke voltam arra,
amit az életmód váltásommal elértem. Még akkor is, ha voltak mellékhangok
(olykor akár a kínosan szűk környezetemből), akik félig zárt fogak közt
jegyezték meg, hogy „most már kórosan sovány vagy”, „áh, ez már azért túlzás”,
„a futáson kívül csinálsz-e még valamit egyáltalán?”, stb. A kedvenceim mindig
azok a megjegyzések voltak, amik úgy indultak, hogy „jó-jó, de…” Idővel aztán ezek
közül többen bejelöltek a Straván vagy az Endomondon, mint friss követők. A
sors fura fintora, hogy a szervezők közül is tudnék említeni ilyen életmódváltót. De nem szabad ezen
csodálkozni. Valahol mindegyikünk sztorija így indult. Rendben van ez így, azt gondolom.
Tök jó: Nekem sikerül. És sikerült még
három-négy embernek az ismerőseim között. Olyan felnőttek, akiknek már szabad
akaratuk van. Szabadon akaratukból választottak: Először a kevésbé egészséges
életmódot, majd szabad akaratukból kezdtek el sportolni is, tértek át egészségesebb
étrendre, életmódra. Az ő sztorijuk nagyjából így néz ki: láttak egy vagy több példát,
átértékelték a saját élethelyzetüket, utána olvastak, utánakérdeztek, rágugliztak, majd beleálltak, csinálták… és nem hagyták abba. Magunk között szólva mindennapi hőstettek ám már ezek is. Minden elismerés jogosan jár nekik.
De sajnos sokan vannak, akiknek a környezetében nincs
példaérték, akik az információhoz csak korlátozottan jutnak hozzá, hiszen nem
is tudják, hogy mit és hol keressenek. Ilyenek a gyerekek. Kiemelhetném a
hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekeket, de a friss tapasztalatom az,
hogy egészségtudatos életmód kapcsán nincs számottevő különbség jövedelmi
helyzet alapján a mai általános iskolások között. Ezért is kaptunk az alkalmon, hogy részt vegyünk a szervezett egészségnapon, mint kiállító állomás.
Az program nagyjából a következő volt 10-12
állomáson forgószínpad jelleggel 150-160 gyermek 7 fős csapatokban váltogatja egymást. Ezeken az állomásokon 7-10 perces interaktív bemutatókon vesznek részt, ahol élményeken, tapasztalatokon keresztül jutnak hozzá az egészséges életmód
(főleg a táplálkozás) jó gyakorlataihoz.
Az előzetes ötletelgetések alatt arra jutottunk, hogy a
Mecsek Maraton Team képviseletében önálló állomásunk lesz, ahol a gyerekek a
bevitt és az elégetett energia kapcsolatát ismerhetik meg. Egyszerű, ugyanakkor
élményszerű és lehetőség szerint nem időigényes feladatot kellett kitalálni.
Fontos volt, hogy ne legyen verseny sem a csapatok között, sem a csapattagok
között, de az állomásunk üzenete rögzüljön az srácok elméjében.
Végül az alábbi koreográfia körvonalazódott ki: Először az
egész csapatot jól megmozgattuk. Mindenkit öt perc intenzív testmozgásra
„kárhoztattunk”. Lehetett ugráló kötelezni, zsámolyra szökdelni, magas
térdemeléssel helyben futni vagy éppen felüléseket csinálni. Ha megunták, vagy
elfáradtak, lehetett váltani az egyes mozgásformák között. A lényeg az volt,
hogy öt percig folyamatosan kimondottan intenzív mozgásformát csináljanak. Mi lettünk a "mozgásos" állomás.
Miután ez a kis kardió megtette a hatását, és már mindenki lihegett,
megmutattuk nekik, hogy kábé mennyi energiát égettek el ezzel az izzasztó
feladattal. Persze nem kalóriatáblázatokkal bombáztuk őket, hanem szemléletesen
demonstráltuk nekik: Egy kocka csoki. Ennyi, és nem több. Persze ezen teljesen
elképedtek, de az igazi meglepetés csak akkor jött, amikor gyors fejszámolásban
kiszámoltattuk velük, hogy mennyit kellene mozogniuk egy tábla tévénézés közben
elmajszolt csoki után. Ment a hüledezés rendesen, még néhány pedagógus is
lesápadt az arányokon.
Még mindig tudtunk tenni egy újabb csavart a dologba, és
megmutattuk, hogy ez az egy kocka csoki hozzávetőleg egy kisebb körte
energiatartalmának felel meg. Ami ugye jóval laktatóbb uzsonnára, mint egy kis
kocka csokoládé.
Általánosságban elmondható volt, hogy a gyerekek egyrészt
nagyon nyitottak voltak a játékos feladattal összekötött „tanulásra”, és biztos
vagyok benne, hogy jobban rögzültek a tudatukban momentumok, mintha valamilyen
száraz tantárgyi óra keretében be kellett volna magolniuk a következő
dolgozatra. Ugyanakkor a gyerekek őszinte reakcióiból az is nyilvánvalóvá vált,
hogy a mozgás és a táplálkozás a gyerekek mindennapjaiban nem kötődik az
egészséges élet fogalmához. Az iskolában még talán, de otthon egész biztosan
ritkán esik szó róla. Ha figyelnek is a szülők a kiegyensúlyozott
táplálkozásra, a mintakövetés elmélyítését szolgáló miértek ritkán kerülnek
kihangsúlyozásra.
Szintén érdekes volt szembesülni azzal, hogy már az 5-6.
osztályos korosztályban is a 150 fős csoportból 4-5 gyereknek is volt
dokumentált ételintoleranciája. Ők azok, akik mióta tudnak olvasni, a bonbonos
doboz hátoldalát is megnézik, mielőtt vennének belőle. Ők azok, akiknek
életbevágó az étlapon elolvasni az apróbetűs részeket. És ők azok is, akiknek a
feladat végén bónuszként felajánlott demonstrációs csokoládék helyett dupla
adag körtét tudtunk adni. „Mert a körte hátoldalán nincs aláhúzott felirat”.
Jó érzés volt részt vállalni ebben a feladatban. A pátoszi
hangvételt kínosan kerülve is azt vallom, hogy a felnövő generációknak a
nagybetűs életbe lépve egyre inkább le kell vennie a terhet az őket korábban a
háttérből folyamatosan támogató társadalom válláról. Ez viszont csak akkor érhető
el, ha felnőttként kilépve az iskolapadból (legyen szó bármilyen szintű vagy
fokú végzettségről) tudatosan figyelnek az összhangra és kiegyensúlyozottságra
testi és mentális értelemben is. Ennek írmagját viszont leginkább a
gyerekkorban lehet elültetni a fejekben, ami viszont a mai felnőttek
felelőssége.
A rendezvényt utólag minden résztvevő sikeresnek találta, így várhatóan a következő évben újabb állomásokon is megrendezésre kerül a megyében. Úgy gondolom ott a helye az Egyesületnek ezeken, számíthatnak Ránk a szervezők.
:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése